Most Carlo és László megint Budapesten voltak. Carlo a következő napon mindjárt Évával akart találkozni. Nem jött velük, mert egy hosszabb szöveget kellett lefordítania. Tanulmányai és oktatás mellett néha fordított is. Amikor felhívott, azt mondta, hogy még mindig nem kész. De este már találkozhatnának. A fordítást majd a hétvégén fejezi be. Carlo és Éva gyakran töltötték együtt a péntek estét. Akkor már túl voltak a hét stresszein és jobban tudtak lazítani. Ezen a héten Carlónak sok elmesélnivalója volt.
A kedvenc kocsmájukban találkoztak. Egy egykori színésznő rendezte be ezeket a termeket. A berendezés az szecesszióra emlékeztetett. A hátsó teremben szekrények és üvegvitrinek voltak, amelyekben színészek kosztümjei voltak. Volt több kerek asztal, amelyeken többnyire csak párok találtak helyet, mivel egészen kicsik voltak. Carlo egy üveg vörösbort rendelt. Az étterem előtti teraszra is mehettek volna, de ezt a helyet találtak kényelmesnek. És itt kellemesen hűvös is volt. Miután Carlo beszámolt neki László és saját élményeiről, Éva elmesélte neki, hagy ezen a héten elkezdett írni egy novellát is. Ez Carlónak új volt. George Eliotot olvasott és az írásra ösztönözte. Miért pont George Eliotot. Nos, ő volt az írónők egyik első képviselője. És az írónők életének problémaival is foglalkozott. Tanulmányai során akadt rá. A következő vizsgára egy Elliot szöveget szeretne dramatizálni. Carlo ezt érdekesnek találta, de a mai estén nem akart erről beszélgetni. Az utazásakor hiányolta Évát, és azt remélte, hogy ma eljön hozzá.
A lakása nem volt nagyon nagy, mivel a nagyobb lakást kiadta, és magának egy kisebb lakást vett, amelyet könnyebben lehetet finanszírozni. Éva egy kollégiumban lakott. Egy szobában élt, ahol még három másik lány is volt. Oda csak ritkán mentek, amikor a többiek a hétvégén hazamentek. Carlo soha nem tanult egyetemen, őt érdekelte a kollégium, és egyszer ott is éjszakáztak. Akkor azon gondolkozott, hogy milyen lett volna, ha ő is folytatott volna tanulmányokat. A lakás egészen kicsi volt, de szépen rendezte be. Az ágya fölött baldachinja volt, ami egy portugál szállodai szobára emlékeztette őt, amelyben gyerekként szüleivel volt. A szülők baldachinos ágya mellett gyermekágya állt. Később erre a korai emlékre gondolt, és Éva segített neki ebben. Együtt választották az anyagot, és Éva anyukája megvarrta.
Amikor később Carlónál voltak, Éva nagyon fáradt volt. Amikor Carlo mellé feküdt, Éva már elaludt. Átölelte őt, és abban reménykedett, hogy majd felébred, de nem éreztette, ha tényleg ébren volt. Így aztán Carlo szemüvegét letette az asztalra és a másik oldalra fordult. Még a Fado helyiségre gondolt és a Saudadére, mielőtt ő is elaludt.
Reggel, amikor felébredt, Éva nem volt ott. Később felhívott és azt mondta neki, hogy nem akarta felébreszteni. De a fordítást már muszáj volt befejezni. Hétfő reggel le kell adnia. Ne aggódjon. Amint kész lesz, jelentkezik. Örül annak, hogy a három másik lány hazautazott, és ő most nyugodtan tud dolgozni. Carlo egy kissé csalódott volt, de nem jutotta kifejezésre. Sok szórakozást kívánt a fordításhoz. Később fel akar ugorni a nyelviskolába, hogy benézzen Lászlóhoz. Ma este együtt ki akarnak menni. Most Éva Carlónak még egy kellemes napot és estét kívánt. Majd holnap újra jelentkezik. Carlót az egész egy kissé nyugtalanította, de búcsúzott és kávét főzött. Rágyújtott egy cigarettára, amikor elővette utolsó elbeszélését, hogy lássa, meddig írott. Portugálban nem törődött ezzel. De talán néhány portugál motívumot is be tud építeni. Az elbeszélés gyerekkoráról szólt.
László örült annak, hogy Carlót viszontlátta. Barátom, rég nem találkoztunk. Carlóval a teraszra ment. Természetesen irodájában is volt dolga, de néhány percet még Carlónak akart szánni, hogy kifejezhesse érzéseit régi hazájával kapcsolatosan. Igen, már újból feltalálja magát itt, de a Saudade még mindig él benne. László azt mondta, hogy hasonlóképpen érez. Nagyon nehézére esett visszatalálni a mindennapokba, de a másik oldalon jó is, hogy megint az iskolával kell törődnie. Ugyanis meglepő, hogy Portugálban ennyire tudott kikapcsolódni. Igen, a portugál mentalitás valószínűleg hatott rá. Bár a portugálok nagyon lelkiismeretesek, szívesen a barátainak is szentelik idejüket, és a munka néha is várhat. Igen, de most megint sok a dolga. És Carlo még mit szeretne csinálni nyáron. Augusztus közepétől megint szüksége lenne rá a beiratkozások miatt. Azon kívül sok CD-t kellene átmásolni, a hallott szövegeket. Ezeket majd el lehetne adni a tanulóknak. Carlo azt mondta, hogy augusztus közepe előtt majd jelentkezik nála és a CD-k rendben lesznek. Megint eljön, és akkor átmásolja őket. Ha nem zavarja, akkor egy magnót hazavisz. Akkor otthon is el tudná ezt intézni. László megadta neki az engedélyt. Most megint az irodájába ment. Carlo még ottmaradt a teraszon, hogy Andreával elszívjon egy cigarettát.
Most Carlóé volt ez a szombat. Felhívhatná volt feleségét, hogy megkérdezze, hogy meglátogathatja-e a Rékát. De csak a következő hétvégére beszéltek meg a látogatót. Nem úgy akart tűnni, hogy nyomulni akar. De eljött az ideje, hogy benézzen az albérlőkhöz. Egy fiatal házaspár bérelte a lakást. Még nem utalták át a bérletet a következő hónapra. Végigment azon a negyeden, ahol a bérbe adott lakás volt. Szerette ezt a negyeded, még a régi Budapestre emlékeztetett, bár néhány utca eléggé koszos volt. De az a környék, amelyre most ment, jobb volt. Itt volt egy nagy tér két templommal. A pár is jónak találta a lakás fekvését. A közelben volt egy rendelő, egy piac, besárlási lehetőség és villamos. Elégedettek voltak. A bérlet panellakásokhoz képest nem volt magas, mivel itt a fűtés költsége nem volt mértéktelen. Egy bérház volt ez a hetvenes évekből, nem toronyház. Amikor becsengetett, Katalin nyitotta neki az ajtót. Igen, tudják, hogy lemaradtak a bérlettel. Nemsokára innen ki is akarnak költözni, mivel saját lakást akarnak venni. Néhány bútort már vettek. Mikor szándékoznak, hogy költözzenek. Három hónap múlva. A szerződés szerint azt megtehetik. És mikor fogják befizetni a bérletet. Tíz nap múlva megint felveheti a pénzét a bankszámlájáról, mivel betétben kamatoztatják. Jó, még tűrheti ezt a késést, de ha akkor nem fizet, kamatot kell felszámolnia. Igen, érti. Továbbá már nem fordul elő. Csörgött a telefon. Elnézést kért. Carlo emelte a kezet elköszönésképpen. Nem akart tovább zavarni. Most új bérlők után kellett néznie. Vagy talán mégis Évával ide kellene beköltözni. Romániából jött. Nemsokára vele együtt Éva anyukájához akart utazni. Néha Éva arról is beszélt, hogy talán tanulmányai után vissza fog menni. Ott is tud majd egy színházban dolgozni. Carlo ezen már gondolkozott. Ott egy házat venni nem volt olyan drága, mint Pesten. Akkor nem fognak nagyvárosban élni, de a román város és annak fekvése utolsó látogatásakor azonnal megtetszett neki. És mindenekelőtt az írásnak akarta szentelni idejét. És természetesen a fényképezetnek. Tanítani is ott lehet. Éva egy magyar nyelvű területről jött. Nem kellene új nyelvet tanulnia, bár ez nem okozott neki nehézséget. Jó nyelvérzéke volt. Tudta a nyelveket imitálni, anélkül, hogy egy szavát sem tudott volna belőlük. Egy kicsit figyelt, és már is magáévá tette a hanglejtést. Amikor visszasétált lakásához, egy kis élelmiszerboltban még kávét vett és egy doboz cigarettát. Éva furcsa viselkedésén tűnődött, amely egyáltalán nem vallott rá. Talán titkos szeretője volt. Furcsa is volt, hogy nem akart velük Portugálba menni. Jó, az utazást az elejétől nem akarta. Talán vele egyedül eljött volna, ha László nem jött volna vele. A következő napon akart erről beszélgetni vele. A hétvégéről is. Akkor végre idejük lesz egymásra. Most megérkezett a lakásához. Tovább akart dolgozni az elbeszélésén. Ez majd biztosan elteríti a figyelmét. Éva a fordításán dolgozott. Hogyan lehet eljuttatni Carlóhoz, hogy terhes. Feladta miatta a feleségét és a lányát. Igen, tulajdonképpen, már el akart válni, mielőtt találkoztak, de a válság idején megismerkedtek. Most el fog válni, hogy akkoriban csak a családi élet és az apai lét elől menekült. Tudta, hagy lányát mindenekfölött szereti. Most még fia is lesz. Az érzései azt mondták neki, hogy nem lesz könnyű Carlót a családi életről meggyőzni. Mindenekelőtt szabadságát szerette. El kellett neki mondania. Holnap majd elmondja neki. Carlo gyermekkori napjaira emlékezett Portugálban. Arra is emlékezett, hogy nagyapjának valamikor szeretője volt. A nagymama barátnője is volt, de nagyapja nagyon diszkrét volt. De egyszer Ernestóval és Martha nénivel fagyiszni voltak. És hogy az egész idő alatt kezét tartottak és néha-néha puszit is adtak egymásnak, még neki, a négyévesnek is feltűnt, aki egy fagyízóban játékkamionját végighúzta az asztalok közötti sorokon. Akkor csókolóztak, ha azt hitték, autójával van elfoglalva. Amikor később Ernestót erről kérdezte, azt mondta, hogy ez néha így van. Egy férfi több nőt is szerethet, de soha nem fog annyira szeretni egy másik nőt, mint Carment szereti. Carlo ezt meg is értette, mivel ő is két lányt szeretett az óvodában, de mégse tudta teljesen elfogadni ezt a helyzetet. Szerette Marthát is, de az volt az érzése, hogy elvette tőle nagyapját. Viszont azt is tudta, hogy nem mesélhet erről Carmennak. Ő egy szabóságban dolgozott, és néha csak későn ért haza. Ernesto egy szívműködési hiba miatt rokkantnyugdíjas lett. Most arra gondolt, hogy a szív útjai nem mindig egyenesek. Nagyapját mindig nagyon szerette. Ő és László a mostanai látogatáskor csak röviden néztek be hozzá. Este Lászlóval a kocsmában találkozott. András is eljött. Most Portugálról, a buddhizmusról, a főiskoláról beszélhettek, amelyiken András tanította ezt a tantárgyat. Carlo és László is a buddhizmus iránt érdeklődtek. Ez a tan határtalanabbnak tűnt, mint a nyugati teológia. László egy folyóiratot alapított, amelyben jó akaratú emberek szóhoz juthattak, élettapasztalataikról számolhattak be, hogy ezzel más embereknek is örömet szerezzenek és reményt adjanak. A buddhizmus, úgy tűnt, mindent fogadott be, a jót és a rosszat is. Amit a nyugati teológiában erősen polarizáltak, a buddhizmusban egyesült, harmóniában, ami a rosszat nem kizárta, hanem egy átfogó világtanba bevonta. András szűziességi fogadalmat tett. Ez által Buddha tanításait jobban akarta megérteni. László és Carlo ezt nem bírtak felfogni. Nekik a szexualitás olyan volt, mint egy istenadta valóság, amely más régiókba vitte az embert. Az élet része, amit nem lehet hiányolni. miután megbeszélték ezeket a dolgokat, megitták a bort. Itt is András tartózkodott. Ugyan ő is ivott egy pohárral, de aztán búcsút vett. Még valamin dolgoznia kell. De jó volt, hogy megint egy férfi estet tettek be. Ezt többször is csinálniuk kell. Carlo és László még maradtak. László egy lánnyal flörtölt, aki a mellette lévő asztalnál ült. Carlo is szeretett volna flörtölni. Valahogyan úgy érezte, hogy Éva nem volt őszinte vele. Aztán rámosolygott egy lányra, aki rákacsintott. Nem akart félrelépni, de ennél a lánynál ez nehezére fog esni. Amikor Éva és Carlo a következő napon találkoztak, biztos volt, hogy valami volt a levegőben. Amikor azonban hallotta, hogy apa lesz, elnémult. Ezzel valóban nem számított. Megbékült azzal, hogy apa, de most egy olyan jövőbeli életre gondolt, amit ugyan Éva oldalán éli, de mégis magányos egyedüllétként is elképzelte. Írni akart, fotózni és a nyelviskolában is dolgozni. Réka lánya nagyon fontos volt a számára. Találkozásukkor olyan dolgokat át akarta adni neki, amelyeket ő gyerekként nem kapott. Neki mindig is hiányzott a kontaktusa a szüleivel. Amikor Rékával volt együtt, szabadnak érezte magát. Valami olyasmit adott neki, ami ihletet jelentett. Évában is megvolt ez. De mit akart most egy kisgyerekkel. Nem akart megint házasodni, hogy megint egy új barátnővel feloldja kötelékeit. A nyugtalanság azt árulta el neki, hogy ez aztán valószínűleg be fog követni. Évának azt mondta, hogy örül, de hogy kell neki egy kis ideje, hogy hozzászokjon ehhez a gondolathoz. Éva azt kérdezte tőle, hogy hogyan volt ez Annával. Akkor örült a gyereknek. Igen. Természetesen. Kapcsolatuk akkor sem volt jó. De mindenképpen akarták a gyereket. Feleségül is vette Annát, de hamarosan megbánta. Éva tudta, hogy most nem fogja megkérdezni, hogy őt is elvenné. De örült annak, hogy elmondta neki. A következő héten majd tisztázzák, hogy hogyan tovább. A legbelsőbb gondolataiban azzal is foglalkozott, hogy milyen lenne egyedül felnevelni a gyereket. A hétvégén majd elmennek az anyjához. Akkor majd el is mondja neki.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor.
napkollektorhazilag.hupont.hu
2. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI
► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!
novaograja.hupont.hu
3. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
4. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
5. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel!
► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!
nagysiker.hupont.hu
6. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ
► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!
novaograda.hupont.hu
7. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában
► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513
no-caffeevendeghaz.hupont.hu
8. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR
► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.
napkollektorarak.hupont.hu
9. Szállás! Nyaralás apartmanban Balatonbogláron a VIRÁGOS NYARALÓHÁZ-ban
► Üdüljön a Balaton déli partján Balatonbogláron! Töltse szabadságát kellemes családias környezetben családi házunk 2 külön bejáratú apartmanjában. A Balaton parttól 200 méterre található.
nyaralas-balaton.hupont.hu
10. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció
► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni.
narconon.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
8. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon
acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu
9. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
10. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
11. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
12. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
13. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
15. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
16. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek
► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!
minden-ami-szorakozas.hupont.hu
17. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
18. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
19. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
20. RESTIBÜFÉ
► VECSÉS Bajcsy Zs.u.1. alatt működő büfénkben várjuk szeretettel kedves vendégeinket, ahol válogathatnak 12 féle hamburger, lángos, szendvics, különböző sültek és csak itt kapható házi specialitások közül.Házhozszállítás 2000Ft felett!
restibufevecsesen.hupont.hu
21. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
22. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
23. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
24. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
26. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
27. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
28. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
29. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
30. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
31. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
32. PRO-SPORT 2
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
prosport-ketto.hupont.hu
33. Hannah Montana és Miley FAN!!
► Itt mindent megtalálasz ami Hannah Montanaval kacsolatos!!:D Illetve Mileyval!!:D
hannah-mileyfan.hupont.hu
34. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
36. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
37. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
38. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)
► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D
dalmushonlapja.hupont.hu
39. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
40. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
41. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN
► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!
pannonmaraton.hupont.hu
42. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
44. ash-mkay.hupont.hu ---> Mivel ez a címe, róluk szól *___-
► wao. ez aztán nem semmi :) akkor marad az oldal,de remélem egyszer elérem az 1000 látogatót : D [köszi skacok, hogy nézitek az oldalt] ;) || Kicsit egváltoztttam az oldal kinézetét. Remélem tetszik mindenkinek !! : DD
ash-mkay.hupont.hu
45. Minden, amire egy lánynak szüksége van.=)
► Isten először a férfit teremtette meg,de csak azért mert piszkozatra volt szüksége a mestermű előtt!!
mollword.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
47. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
48. Konténeres sittszállítás Budapest
► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.
konteneres-sittszallitas.hupont.hu
49. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock IV., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt látogató! Az Édenkert még messze van, de lépésről lépésre fogy a távolság. Nem gondoltam volna, hogyha az ember igyekszik hasznosabb életet élni, úgy szabadidőből rendelkezik a legkevesebbel, ami persze nem probléma. (Hiszen addig sem írok.)
solverus-versek-iv.hupont.hu
50. Tisztelt Nagyérdemű Olvasó!
► A hihetetlennek tűnő történetek is megtörténhetnek!
parbeszedestortenetek.hupont.hu
51. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
52. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
53. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
54. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
56. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!
► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-420-4922
fekalkatreszek.hupont.hu
57. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
58. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!
► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!
maiteperroni-sherlyn.hupont.hu
59. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
60. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
61. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).
jelekandviccek.hupont.hu
63. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
64. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
65. Totál Dráma sorozatok, és minden, ami drámai
► Sziasztok! Remélem tetszeni fognak a sorozataim, és a többi! Drámát a népnek! A legújabb elkészült rész: TDA2 1.rész Fejléckép: TDSzF2: Kyle
totaldramasorozatok.hupont.hu
66. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
67. Sziklavár
► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület
sziklavar.hupont.hu
68. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
69. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
71. Disney Oldal
► Ez egy tök jó Disney-oldal.Hannah,Zeke&Luther,Sonny,h2o,Zack&Cody élete.Sőt az újdonság kedvéért berakjuk Ke$hát is....
fincsicsoki.hupont.hu
72. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
73. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Üdvözlünk a weblapon! Nálunk minden árút olcsón megkaphatsz,a bolti ár töredékéért. Kellemes böngészést kívánunk! (jelenleg még dolgozunk az oldalon,kérjük hogy látogass visza később. Köszönjük.)
aruexpressz.hupont.hu
► A FÉNY Hierarchia Információi
fenyoldal.hupont.hu
► Régebbi oldalam:http://vampirokesegyebek.hupont.hu/ arra a vámpírosra nem tudok most belépni.Ezért ez az oldal ugyan olyan lesz!:)Am Patti wok:)
pcsajokesvampirok.hupont.hu